Béla T.
5/5
A földvár és környéke fokozottan védett régészeti lelőhely, ahol a Várdomb és Templomdomb területén található bronzkori és Árpád-kori földvár, a középkori templom és temető, valamint a várhoz kapcsolódó őskori telep védelme, a föld felszíne alatti régészeti emlékek megőrzése a cél. A vár jelenlegi alapterülete már közel sem akkora, mint a kb. 3500 évvel ezelőtt kialakított sáncokkal és meredek partfallal védett településnek. Valószínű, hogy az eredeti vár – a Tisza által formált ártér eróziós munkájának következtében – 2/5-e maradhatott meg napjainkra.
Az első, hiteles régészeti leletéről 1869-ben értesülünk, amikor Madarassy László küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy ép cserépedényt, amelyet Alpáron a Várdomb oldalából ástak ki. 1900 és 1905 között Kada Elek bronzkori leleteket és két avar kori sírt talált a földvár területén. 1949-ben Patay Pál, 1974-75-ben Bóna István, 1977-ben Nováki Gyula végeztek ásatásokat a területen. Ezek során középső bronzkori települések házai kerültek elő. Az 1949-ben és 1977-ben elvégzett sáncátvágások azt mutatták, hogy az eredetileg faszerkezettel rendelkező földmű a településsel együtt a középső bronzkori vatyai kultúra III. időszakában épült. Az építők a löszfennsík kisebb részét (a mai Várdombot) árokkal választották el egy külső településrésztől (a mai Templomdombtól), ez utóbbit nem védelmezték sánccal.
A régészeti feltárások alapján feltételezik, hogy a bronzkori vár fennállása idején a Templomdombon egy kisebb külső település volt, mely elszórt házakból és vermekből, csűrökből, istállókból állt. A bronzkori sánc is szoros kapcsolatban volt a teleppel, annak kezdetekor emelték, az építése előtt a bronzkorból nincs nyoma életnek. A telep házai a sánchoz igazodtak és ahogy a rétegek lerakodásával a járószint is egyre emelkedett, a telep lassan ráhúzódott a sáncra. A bronzkori telep utolsó periódusában már a sánc tetejébe is vágtak mély gödröket. Mindez arra mutat, hogy a sánc idővel vesztett jelentőségéből, de lehet, hogy fel is hagytak vele. A késő bronzkorban elnéptelenedett telep pusztulása után közel két évezredig nem volt nyoma emberi megtelepedésnek a Várdomb területén. A népvándorlás korában feltehetőleg egy avar nagycsalád használta a Várdombot temetkezőhelyül.
A történelemben továbbhaladva, a hely honfoglalás előtti jelentőségéről Anonymus krónikájában olvashatunk, mely szerint Zalán bolgár fejedelem tulajdonában állt, kinek seregét a honfoglaló Árpád űzte el erről a vidékről 894-ben. Anonymus a magyarok és a görög csapatokkal támogatott bolgárok közötti döntő csata színhelyéül Alpár vidékét nevezte meg. A legújabb ásatások és történeti kutatások szerint leírása nem felel meg a valóságnak.
Bóna István feltételezte, hogy a X. század vége óta itt birtokos Kalán nemzetség vára lehetett, de építését nem tartotta korábbinak, mint a XII. század, és jelentőségét szerinte már a XIII. században végleg elveszthette. A vár alacsony, de meredek dombon van, a védelem kizárólag a sáncra támaszkodik és a belső területen nincs nyoma jelentősebb épületnek. A vár típusa sem tette valószínűvé, hogy a XIII. századnál tovább használták volna, hiszen a középkor feudális urainak és a hadászat új szempontjainak már nem felelt meg. A megtalált késői cserepek és egy kályhaszem tanúsága alapján legfeljebb a XV-XVI. századig lakhatták a vár területét. A Várdomb a török hódoltság idején már nem szolgált lakóhelyül, és azóta sem lakják. Mivel a XVIII. századi, II. József-féle katonai felmérés idején a Várdomb északkeleti fele már hiányzott, annak pusztulása, leszakadása valamikor a XVI-XVII. századra tehető.
Megközelítése egyszerű, de a sáncon vigyázni kell, hogy hova lép az ember. Vannak meredek bevágások, de a kialakított lépcsőn biztonságban, megerőltetés nélkül feljuthatunk a Várdombra. Bejárására egész évben szabadon van lehetőség.