Holokauszt emlékhely - Olaszliszka

Zoltán S.

Holokauszt emlékfal, Olaszliszka

Jancsó Miklós Jelenlét sorozatában 1965-ben, 1978-ban és 1986-ban forgatott Olaszliszkán, ahol rögzítette, miként pusztul el az egykori népes zsidó közösség építészeti öröksége, hogyan válik az enyészetté a híres csodarabbi, Friedmann Hersele (1808–1874) által felépíttetett, 500 fő befogadására is alkalmas zsinagóga. A film ugyanakkor az emlékezetre, az emberi jelenlétre is reflektál. Kifinomultan érzékelteti, hogy minden rémtett, pusztulás ellenére a hely kitörölhetetlenül része a zsidó örökségnek.

Valószínűleg ennek a kettősségnek a bemutatása az  olaszliszkai emlékhely tervezői számára is cél volt, hiszen olyan alkotás született, amely nem csupán az áldozatok, egy halálra ítélt közösség előtt fejet hajtó emlékmű, hanem olyan építészeti-művészeti projekt, amely a jancsó által is megfogalmazott jelenlétet emeli át a materiális világba. Ugyanakkor az olaszliszkai zsinagóga kövenként elhordott épületének maradványaiból kialakított hely a holokauszt emlékművek másik problémájára is választ ad: hogyan lehet egyszerre beszélni az áldozatokról, a gyászról, a hiányról és a vészkorszakot megelőző időszak közösségeinek világáról? Szécsi Zsolt és M. juhász Ágnes nem építették, nem zárták le újra falakkal és tetővel az évtizedek alatt megnyílt teret. A 21. századra már csak a keleti fal részletei és a tóratartó fülke nyomai maradtak meg abból a zsinagógából, amelyre maga Friedmann Hersele sem helyeztetett zárókövet, hogy az örökös befejezetlenség a jeruzsálemi szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A megmaradt faltöredékek nem voltak elegendők, hogy megidézzék az eredeti épület térélményét és ezzel együtt az egykori hegy- aljai haszidok világát, gazdagságát, a rabbi körül kialakult pezsgő zarándokseregletet, majd a 20. században bekövetkező hanyatlást és végül a vészkorszak okozta tragédiát.

Az építészek a nyugati fal visszaépítésével tették észlelhetővé az épület eredeti méreteit, ennek révén tetőszerkezet nélkül is átélhetővé vált a kint és a bent érzete. Az új fal az eredetitől eltérő anyagból és szerkezettel készült el. A látogató az emlékhelyen barangolva, saját maga fedezi fel a korábbi struktúrákat, a bimát megérintve pedig még inkább megélénkül a „hely szelleme”. Kopogó lépteket hall, visszhangzó tóraolvasás üti meg a fülét, hogy a mesterséges akusztika által a tér újabb vetületét érzékelhesse. A megmaradt keleti fal közepén látható tóratartó fülkében a tórafüggönyöket Hári Andrea és Szeidl Dóra betonplasztikája idézi, amelynek héber nyelvű üzenete az emlékezet fontosságát helyezi középpontba: „Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben” (Móz2,17:14). A szöveg akkor válik különösen erőteljessé, ha megfordulunk, hiszen az újonnan emelt falra került fel annak a 63 családnak a neve, akiket 1944. április 14-én deportáltak.

Zsolt V.

Sajnos nem tudtunk bemenni, így alaposan megnézni sem. Furcsállottuk, hogy az emléktábla feliratát csak héberül és magyarul lehetett olvasni. Magyarul nem.

Márta K.

Különleges hely. Érdemes este is megnézni!
Kedves hölgy nyitotta ki számunkra a kaput, mesélt is a helyről, régi emberekről, akiket még ismert.

Vermes ?.

Különleges hey. Megérint a történelem, a falba vésett ismerős nevek.... Gyönyörűen megcsinált emlékhely.

Dániel L.

Nagyon szépen karban tartott emlékpark, de bejutni nem lehet csak előre egyeztetéssel...

Tamás P.

A gondnok kedvesen, szolgálatkészen kinyitotta és megmutatta az emlékhelyet.

Ágoston L.

Kiváló

Bertalan S.

Szép rendezett